Vita Crystal Extra Brainy kapszula (60db)
A készítmény hatóanyagai serkenti az agyműködést, koncentrációt, szellemi frissességet biztosít, javítja az emlékezőképességet.
Több tanulmány foglalkozott azzal, hogy agyi kapacitásunknak csak töredékrészét használjuk. Régi vágyunk, a könnyebb tanulás és a hatékonyabb memória kiaknázása. Szeretnénk javítani szellemi képességeinken, ami az élet minden területén sikeresebbé tehet minket.
A kor előrehaladtával szerveink teljesítőképessége lecsökken, agyunk térfogata kisebb lesz. Általában azonban 50-60 éves kor után megjelenik egyfajta szubjektíven érzékelhető feledékenység. Ez azonban nem jelenti azt, hogy teljesítménye nagymértékben leromlik.
B3-vitamin (Nikotinamid):
– B3vitamin szükséges két életfontosságú anyag – a NAD és NADP – képződéshez, amelyek révén energiát nyerünk a táplálékból.
-Nélkülözhetetlen a sejtlégzésben részt vevő enzimek működéséhez,valamint a sex hormonok, az epe és gyomornedvek normális keletkezéséhezés az idegrendszer kiegyensúlyozott tevékenységéhez.
– Az idegrendszer működésében betöltött szerepe miatt fontos lehet olyan agyi funkciókban, mint a memória és az emlékezés.
– Részt vesz a glükóz anyagcserében. Katalizálja a szervezet számára fontos prosztaglandinok szintézisét.
– Nélkülözhetetlen az energiatermeléshez, az agyműködéshez és a bőr számára.
– Több száz enzim kofaktora, a legtöbb elektronátadási folyamat szereplője.
– Segít egyensúlyban tartani a vércukor és a koleszterin szintet.
– Részt vesz a gyulladások kezelésében és az emésztés támogatásában is.
– Részt vesz az agyi ingerülettovábbító anyagok lebontásában.
– Fokozott bevitelének rendkívül nagy szerepe van, mind depresszív, mind skizofrén állapotokban.
– Hiányában az adrenalin kóros irányba bomlik le, és ez fokozza a skizofrénia tüneteit. Ez a hatás érvényesül anorexiában is.
-A vér zsírszintjének szabályozásában szerepe kettős: bevitelekorzsírsav felszabadulás figyelhető meg, míg krónikusan koleszterin(lipoprotein) csökkentő hatással rendelkezik.
B8-vitamin (Kolin):
– Serkenti az agyműködést (szellemi frissesség, koncentrálás, javítja az emlékezőképességet).
B9-vitamin (Folsav):
– A folsavnak az agyunkra is nagy hatása van, ha nincs belőle elegendő aszervezetünkben, az koncentrálási nehézségeket, memóriazavarokat,illetve a kognitív képességek csökkenését jelentheti.
– A folsav,vagyis a B9-vitamin rendkívülfontos szerepet játszik asejtosztódásban, az agyi funkciók megfelelőműködésének biztosításában,illetve a elleni küzdelemben.
-Ma már sok élelmiszertdúsítanak folsavval, mégis a legtöbb emberszervezetébe általában nemjut be megfelelő mennyiség. Ennek oka lehetpéldául az egyoldalútáplálkozás, ha valaki nem eszik eleget a folsavbangazdag ételekből(sötétzöld leveles zöldségek, keresztesvirágzatúak,tojássárgája,hüvelyesek stb.).
– A folsavnak az agyunkra is nagyhatása van, hanincs belőle elegendő a szervezetünkben, az koncentrálásinehézségeket,memóriazavarokat, illetve a kognitív képességekcsökkenésétjelentheti. Emellett a folsavval kapcsolatbanmegállapították, hogyhiánya növelheti a és a hangulatzavarokkialakulásánakesélyét.
Foszfatidilszerin (PS):
– A károsodott sejtek regenerálása.
– Az idegsejt integritás megtartása.
– A neurotranszmitterek által adott jelzések hatékonyabbá tétele.
– Koncentrációs képesség javítása.
– Kedélyállapot javítása.
– Memória fejlesztése.
– Javítja a tápanyagok felszívódását az agyban.
– Javítja a sejtek egymás közti kommunikációját.
-A foszfatidilszerin természetes módon előforduló foszfolipid, amelyátfogóan, bizonyítottan képes a mentális képességeid és az agyifunkcióid fokozni.
– Életfontosságú ahhoz, hogy egészségesen működjönaz agyad, és egyszerűen képes vagy vele folyamatosan karbantartani azidegrendszered és a memóriád.
– A foszfolipidek fogyasztása márréges-régen bizonyítottan képes csökkenteni, megállítani, sőtvisszafordítani szinte az összes öregedéssel együtt járó agyicsökkenést.
A foszfatidilszerin (PS a továbbiakban) ráadásul extrémjól felszívódik, könnyedén belép az agyadba és a tested is számtalanmódon fel tudja használni.
Kolin:
– A kolinegyike azon kevés anyagoknak, amelyek át tudnak hatolni a vér-agy gáton,amely többek között megvédi az agyat a napi étrend változásainakhatásaitól. Közvetlenül bejut az agysejtekbe, ahol acetilkolin, azemlékezést segítő vegyület képződik belőle.
– Serkenti az agyműködést (szellemi frissesség, koncentrálás, javítja az emlékezőképességet).
– Koncentrált erőfeszítés közben szükséges idegközvetítő anyagot termel, elősegíti az idegrendszer optimális működését.
– Lazító, nyugtató hatású.
– Hasznos lehet frontérzékenység esetén.
– Segít leküzdeni az időskori emlékezetvesztést, megkönnyíti az idegimpulzusok haladását.
Hiánytünetek lehetnek:
– Fejfájás.
– Ingerültség.
– Alvászavar.
– Feledékenység.
– Koncentrációs problémák.
– Rövid koncentrációs képesség.
– Képtelen tartósan örülni.
Szőlőmag kivonat:
– Aszőlőmag kivonatképes áthatolni a vér-agy gáton, védelmet nyújtva ezzel az agynak és az idegrendszernek is.
– A szem gyulladásos állapotait enyhítheti, és növelheti annak kontrasztérzékenységét, javíthatja a látóképességünket.
-A szőlőmagkivonat hasznos lehet a figyelemzavar kezelésében is, mivelaz OPC (oligomer proantocianidinek) átjut a vér-agy gáton, és az agyban aneurotranszmitterek és a hormonok szabályozását képes befolyásolni.
-A szőlőmagkivonat hatóanyagai védik az idegeket és az agyszövetet azoxidatív támadásoktól, ezzel csökkentve a demenciás betegségekrizikóját.
– Segít megvédeni az agyat és az idegrendszert a károsodástól.
Rezveratrol:
– Védi az idegsejteket, valamint javítja a vérkeringést, a jobb vérkeringés pedig szellemi frissességet eredményez.
Kvercetin:
– A kvercetin kiváló antioxidáns, ezért semlegesíti a káros szabadgyököket az agyban, a vérben, a sejtekben és a sejtmagban.
Bacopa levél kivonat:
-A Bacopa Moneria kivonat legfontosabb tulajdonsága, hogy optimalizáljaaz emlékező képességet. A Bacopa Monira kivonat egyik érdekessége, hogyképes modulálni és javítani a kognitív képességeket.
Mangán:
– A mangán képes a szabad gyökök semlegesítésére, ezáltal fontos antioxidáns funkciót tölt be.
-Szükséges a szuperoxid-dizmutáz (SOD) enzim működéséhez is. A SODjavítja az immun-és idegrendszeri funkciókat, véd a szabadgyökök általokozott károkkal szemben, csökkentve s sérüléseket az agyban és egyébszervekben.
Cink:
– A cink hozzájárul a normál szellemi működés fenntartásához.
Triptofán:
– A triptofán egy esszenciális aminosav, tehát a szervezetünk nem képes előállítani.
-Fontos szerepe van két hormon, a melatonin és a szerotonintermelésében, ezért a tripofán befolyásolja a hangulatot, illetve aszervezet stressz válaszát.
– A triptofán a szerotonin neurotranszmitter előfutára a központi idegrendszerben.
-Az elmúlt években a kutatók egyre komolyabban foglalkoznak a triptofánszervezetre gyakorolt hatásával, és úgy találták, hogy a triptofánsegíthet azoknak a betegeknek, akiket mentális betegségek kínoznak. Így atriptofán alkalmazása szóba jöhet a pánikbetegség, a , vagy akényszerbetegek és az alvászavar kezelésekor.
Acetil L-karnitin:
-Az acetil-L-karnitin védi az idegrendszered többféle irányból és módon,és emellett a kognitív funkcióid hatékonyságát fokozza. A kognitív, másnéven megismerő funkciók, azok az agyi folyamatok, amelyek segítségévelinformációkat szerzel a világról, jelentéssel ruházod fel azokat,illetve azoknak megfelelően cselekszel.
– A neuropszichológiaitesztek hagyományosan 5 kognitív területre irányulnak, ezek: azintelligencia, nyelv-beszéd, memória, észlelés és az exekutív(végrehajtó) funkciók.
– Az ALC az agyadban koncentrálódik, és aszintje nagymértékben csökken a korod előrehaladtával. Ha kívülrőlviszed be ezt a hatóanyagot, akkor nagymértékben csökkented az agyifunkcióid öregedési folyamatait.
– Ez a hatóanyag képes arra is, hogya vér-agy gáton átlépjen, és az agyadban erős antioxidánsként működjön.Ezzel a funkcióval, az agysejtjeid romlását tudja akadályozni, amelyjelentkezni fog ahogy öregedsz.
– E védelmező hatása miatt, az ALC aszabad-gyökök által közvetített betegségek egyik hatásos ellenszere.Ilyen betegség az Alzheimer és a Parkinson kór.
– Az öregedésifolyamat során az agyadban a dopamin receptorok is változnak. Csökken adopamin megkötő és leadó képességük. A dopamin nagyon fontosneurotranszmitter, amire szükséged van a normális életedhez.
Adopamint többnyire az agyad örömközpontjával hozzák kapcsolatba, ahol isélvezetet, örömet stimulál, hogy motiváljon bizonyos cselekedetekvégrehajtására, hogy így még több dopaminhoz jusson.
A következődolgokat jutalmazza az agyad dopaminnal: étkezés, szex, szerelemkellemes érzete, bizonyos kábítószerek (ebből alakul ki a drogfüggés),semleges cselekvések, melyekhez az agy örömérzetet társít.
– A dopamin receptoraid védelme ezért különösen fontos lehet, ha a jó hangulatod számít.
Taurin:
– A taurin nyugtató hatással van az agyra és segít leküzdeni a szorongást.
-A taurin segít agyi impulzusokat létrehozni azzal, hogy a kálium, anátrium, a kalcium és a magnézium sejtekből történő ki-és beáramlásátsegíti. Így kulcsfontosságú szerepet játszik az idegi funkciókban és avérnyomás szabályozásában.
– Ezen felül gátló neurotranszmitter (vagynyugtató kémiai jel), valamint sejtmembrán-stabilizáló szerepet isbetölthet, ami azt jelenti, hogy lenyugtatja az agyat és azidegrendszert, és segít leküzdeni a szorongást, az epilepsziát, éstovábbi agyi eredetű problémákat.
– Gyenge nyugtatónak is tartják.
Koenzim Q10:
-A Q10 fontos szerepet tölt be a szervezet sejtszintű energiatermelőfolyamataiban, támogatja a normál vérnyomást, segít fenntartani a szívegészségét.
– A Q10 segíti a mitokondriumot abban, hogy energiátállítson elő. Ez az antioxidáns éppen ezért létfontosságú a test számáraaz egészséges sejtfolyamatok fenntartásához.
– Nem csupán a sejtjeink működésére, hanem az agymunkára is kedvezően hat a koenzim Q10.
-Serkenti az agysejteket, egy argentin felmérés kimutatta, hogy apácienseknek adott koenzim Q10 következtében az addig lelassult agyifolyamatok felgyorsultak.
Összetevők:
AcetilL-karnitin, koenzim Q10, Bacopa Monnieri levél kivonat, L-triptofán,L-taurin, Shophora Japonica L. virág kivonat (Kvercetin),kolin-bitartarát, szőlőmag kivonat, Polygonum cuspidatum gyökér kivonat(rezveratrol), cink-acetát, mangán(II)klorid, folsav, zselatin (kapszulaborítása).
Hatóanyagok napi adagban:
| 1 kapszula | 2 kapszula | |
| Acetil L-karnitin | 100 mg | 200 mg |
| Koenzim Q10 | 10 mg | 20 mg |
| Bacopa levél kivonat | 20 mg | 40 mg |
| L-triptofán | 50 mg | 100 mg |
| L-taurin | 50 mg | 100 mg |
| Kvercetin | 29,4 mg | 58,8 mg |
| Kolin | 24,5 mg | 49 mg |
| Szőlőmag kivonat | 20 mg | 40 mg |
| Rezveratrol | 9,8 mg | 19,6 mg |
| Cink | 10 mg *NRV 100% |
20 mg *NRV 200% |
| Mangán | 1,74 mg *NRV 87% |
3,48 mg *NRV 174% |
| Folsav | 0,4 mg *NRV 200% |
0,8 mg *NRV 400% |
Javasolt felhasználás: 2×1 kapszula bevitele naponta. Bő vízzel lenyelni!

